Harmonikások
Hivatásos zenészek
Mp3 zenék
Nóták és szövegek
Linkek
   
Eladó harmónikak
és hangszerek
Hangszerjavítók
Hohner történelem
   
Programok
Videók
Harmónikás videók
   
Kapcsolat
   
 
 
Kezdőlap

Bognár Gyula
Siófok. Az elmúlt évtizedek során óriási repertoárt halmoztam fel a könnyűzene szinte valamennyi műfajában. (nóta, operett, musical, világslágerek, popzene) Siófokon és a környékbeli vendéglátó helyeken, szállodákban dolgoztam, dolgozom ma is, kezdetben duóban, majd egyedül

Magamról

A harmonika behízelgő, fülbemászó hangjával kísért, élő nótaműsor. Igazi zenei csemege a műfaj és a hangszer szerelmeseinek! Az egyórás műsorban természetesen elhangzanak harmonikára írt tangók, keringők is.

Születtem 1949-ben, a Somogy megyei Jut községben. Alig voltam tíz éves, amikor erőteljesen érdeklődni kezdtem a zene iránt. Siófokon kezdtem zongorázást tanulni, közben kaptam egy egészen kicsi harmonikát. Szegeden, középiskolás koromban iskolai zenekarban doboltam, majd következtek a billentyűs hangszerek. Katonaságnál már aktívan harmonikáztam,énekeltem. A vasútnál eltöltött húsz év közben zenekart alapítottam, azzal jártam a környező falvakat, lakodalmak, bálok zenélésével. Az OSZK Központi Stúdiójában a legmagasabb minősítéssel végeztem ének és zongora szakon. Természetes volt, hogy hivatásos zenészi pályára tértem át 1987-től.
Az elmúlt évtizedek során óriási repertoárt halmoztam fel a könnyűzene szinte valamennyi műfajában. (nóta, operett, musical, világslágerek, popzene) Siófokon és a környékbeli vendéglátó helyeken, szállodákban dolgoztam, dolgozom ma is, kezdetben duóban, majd egyedül szintetizátor-ének felállásban, az utóbbi években pedig zongorán játszom.
Énekes szólistaként is sikereket értem el, a Nefelejcs nóta-show egyik sikeres szereplője voltam a Hálózat tv-ben. Ezután sorra jöttek, jönnek a felkérések. Nóta és operett műsorommal járom az országot, saját, élő kísérettel lépek fel, mindenütt nagy sikerrel.

Name: Bognár Gyula
E-Mail: bognar.gyula@gmail.com
Postacím: 8600 - Siófok,
Tel: 84/350-476;06-20/992-6449
Tel:. +36 30 421 1144

https://www.youtube.com/watch?v=3oATSyMhYe0

További képek:

vissza

© 2006 www.harmonikasok.hu
Hohner